hát először is. buék.. ja újév, húdeszuper, na én meg nem haltam meg csak elfoglalt voltam eléggé, és valszeg most is épp az lennék és nem írogatnék, ha nem kaptam volna egészségügyi problémák miatt másfél napnyi lógási lehetőséget. Szóval itthon ülök egész nap, és semmi dolgom, meg lehetőségem sem, gondoltam írok valamit, mert már úgyis nagyon unalmas hogy néhányan ugyanazon a pár hülyeségemen csámcsognak, amit
anno leírtam, hát tessék, remélem megint szolgáltatok elegendő beszédtémát. ;)
Szóval újra írok, vannak, akik örülnek neki, és vannak, akik még jobban. Megéri értük csinálni, mert az első társaságnak tényleg tetszik, amit írok. a másik csoport meg nagyon jól szórakozik rajta(m). tényleg jó érzés, hogy vannak visszajáró olvasóim, akiket érdekel az írásom. de tényleg. köszi nektek, nélkületek ez az egész nem is lenne :)
Lehet, hogy ez már egy falat a FAMOUS életérzésből, minden előnyével és hátrányával :D
Szóval, ha már egészség, akkor egészségügy.
páréves sztori, az alany én vagyok, az elkövető a jól megreformált – értsd megszorítások által összerombolt – értsd elkúrt – egészségügy egyik nagy vesztese, a budapesti sportorvoslás. már épp elég rossz az is, hogy budapesten központosították a sportorvosokat, és csak a sportkórházban adják ki a sportorvosi igazolást minden budapesti sportolónak, ráadásul 3 hónapos sorbanállás van az időpontokért. emellett az egész procedúra 15 perc helyett egy 5-6 órás szenvedéssé alakult át. hát mind1, muszáj bevállalni. a sportért mindent. labor, szemészet, ortopédia, ekg. az eset helyszíne az utóbbi volt, és már a belépésem pillanatában antipatikusak voltak a bent tartózkodó orvosok, de már tudom hogy én voltam a hülye, hogy szóba álltam velük. oké lement a vizsgálat, odaadták a papírt, a szívgörbéimmel együtt, mikor én kis naiv meg mertem kérdezi, hogy tulajdonképpen mit is jelentenek ezek a krikszkrakszok, meg hogy van-e valami problematika vagy minden rendben van? erre a doki valami alpári stílusban beszólt, hogy mit képzelek én magamról, miért mondaná el ő hogy mit jelent a vizsgálatnak az eredménye, ha tényleg annyira kíváncsi vagyok, akkor menjek el egyetemre tanuljam meg ott… hát köpni nyelni nem tudtam, inkább elköszöntem és kisétáltam, de már megbántam ezt is. persze utólag beugrottak a gondolatok, hogy mit is kellett volna válaszolnom erre a kedves kis monológra: először is sajnálom, hogy törődök az egészségemmel, sőt elnézést, hogy élek… másodszor, most tulajdonképpen nem ez a munkája? Harmadrészt, minek ment az egészségügybe melózni, ha nem akar az embereknek segíteni. negyedszer, ha már az én adómból kapja a fizetését (pontosabban apám utánam fizetett adójából, akkor miért nem képes egy kicsit barátságos és segítőkész lenni? Ötödször meg úgy egyébként is, nem mondták még neki, hogy nem.vagy.te.egy.kicsit.kabd.be.a.faszom??
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.